Úgy van ez kitalálva, hogy heti 1 poszt. Ehhez képest két hétig semmi. Pedig itt már olvasni kellene a "Segítség rákos lettem, mi tegyek? 10 pontját."
Az elmúlt két hétben a fájdalom és -csillapításának új regisztereit ismertem meg, legtöbb időt ágyban, aztán tolószékben, nyüszítve töltöttem.
A páratlan Szt.Lászlóba naponta jártam be infuzióra és fájdalomcsillapításra. Bár mindennél többet érnek azok a tekintetek, szavak, figyelem, amihez a járóbetegellátáson hozzá lehet férni. De annyira rossz volt már (a családomnak is) otthon kúszni, hogy befekvést kértem Bodoky professzortól. Kaptam is, belgyógyászat, sebészet, ileus (bélelzáródás) gyanú. Ez volt az Újpesti kiindulópont tavaly, nézzük mi lesz idén.
Nem jó hallani, ha a sebészek nem akarnak operálni (v.ö. kutya nem kéri a velőscsontot), márpedig az elzáródás itt jól patkóbél közelben van, a hashártya tele áttétekkel, úgyhogy illúzió az Feribátyám, nem velőscsont! A belgyógyászok kénytelen olvasni a javaslatokat, hogy valami bélmozgatóval csináljank ott egy kis átjárást.
Mindeközben csak infúzió van és talán 65 kg, még.
Egyszer csak eljön a pillanat, amikor dönteni kell. Napokon belül, és nem az én döntésem (csak részben).
Személyesebb lett ez jóval, mint a blog szánt hangvétele, de így hozták a körülmények.
Remélen Dezső kommentben közölt példáját sokan követik, veszik a sátorfájukat és mennek a szűrésre!